Kevés jobb ajándékot tudok elképzelni, mint egy válltáska

Nem tudom, hogy ti miként álltok hozzá ehhez a témához, de szerintem ajándékozni egy nagyszerű dolog. Több indokom is van ennek az állításnak az alátámasztására. Elsősorban azért jó ajándékozni, mert ezzel is megmutatjuk a másik embernek, hogy ismerjük és tudjuk, mi az, amit szeretne. Nem kell az ajándéknak drágának lennie. A legfontosabb mindig az, hogy személyes legyen. Elvégre nem ajándékozunk valami ajándékkártyát azoknak az embereknek, akiket valóban közel érzünk magunkhoz.

De miként lehet kitalálni, hogy valaki mit szeretne? A legegyszerűbb módja természetesen a kérdezés. Nem muszáj konkrétan arra kérdeznünk, hogy a születésnapodra milyen ajándékot szeretnél. Óvatosabban is kezdhetjük a puhatolózást. Néha még kérdeznünk sem kell. Egyszerűen csak érdemes figyelni arra, hogy milyen megjegyzéseket szokott tenni a szerettünk. Ebből lehet a legnagyobb meglepetés és ráadásul talán ezzel lehet betölteni a legjobban az ajándékozás lényegét.

Mikor gyerek voltam, én mindig leveleket írtam a nyuszinak és a mikulásnak. Nagymamám részéről ez egy zseniális húzás volt, hiszen így nem éreztem azt, hogy egyszerűen csak neki mondtam el, hogy mit szeretnék. Ez azonban egy kis hátránnyal is járt. Mégpedig azért, mert így teljes mértékben elengedtem a képzeletemet. Pár évvel ezelőtt megtaláltam az egyik levelet és fülig pirultam, hogy mennyi mindent kértem a mamámtól. A kívánságok nem mindig teljesültek, de az is csoda, hogy ilyen nagyrészét megkaptam azoknak, amiket kértem.

A jelenlegi életemben az ajándékok nem olyan fontosak, de mégis, ha egy barátom gondol rám, nagyon boldog tudok lenni. Lehet ez csak egy olyan kis figyelmesség, minthogy a születésnapom délutánján váratlanul meglep és hoz mondjuk egy üveg bort. Az ember szereti azt érezni, hogy törődnek vele. Az ajándékoknak pedig ezen kívül szerintem nincs más funkciójuk. Elvégre, ha csak azért veszünk egy ajándékot, mert drága, abban nem lesz semmi igazi üzenet. És sokszor ilyenkor az ajándékozott kevésbé is örül annak, amit kapott.

Nagy szerencsém volt, hogy én is használtam a korábban említett aktív hallgatás technikáját. Közeledett a barátnőm születésnapja és sokáig nem tudtam kitalálni, hogy mit szeretne. Egyszer azonban, mikor leültem a laptopomhoz, véletlenül bekapcsolva hagyta egy Annatáska nevű oldalon. Óvatosan kérdezgetni kezdtem a témában és mondta, hogy már nagyon régóta szeretett volna beszerezni egy női táskát. Talált is egy jó oldalt hozzá, csak nem érzi azt, hogy erre most lenne pénze. Kaptam a lehetőségen és mikor elment otthonról, én is rákerestem a női táska webáruház kulcsszóra. Rögtön az első helyen meg is jelent az Annatáska, úgyhogy rákattintottam azonnal.

Férfiként nem igazán mondhatom azt magamról, hogy nagyon értenék a női táskákhoz. Ezért, mikor egy női táska webáruház került a szemem elé, nem voltam biztos a dolgomban. Szerencsére azonban ez a női táska webáruház azoknak is segített, akik olyan bajban voltak, mint én. Mikor fellépünk az oldalra, már rögtön tudhatjuk, hogy jó helyre érkeztünk. A női táska webáruház nagyon szép színekkel operál, amik egyáltalán nem terelik el a figyelmünket az oldal legfőbb funkcióiról. Így, könnyedén lehet navigálni a különböző termékek között.

Elsőként a főoldalt használtam arra, hogy tájékozódjak arról, hogy milyen termékeket kínál ez a női táska webáruház. Bármilyen meglepő, a táskák mellett még pénztárcákat is árulnak. Nem rossz ötlet ez sem akkor, ha az ember meg akarja lepni a kedvesét. A főoldalon egyébként el lehet érni az aktuálisan népszerű termékeket. Ezek segítségével pedig általános képet tudtunk alkotni arról, hogy körülbelül milyen árakra számítsunk. Ebben is egyébként mindenfajta igényt ki tudott elégíteni. Voltak olcsóbb táskák és drágább, márkásak is. Ami összekötötte mindet, az az általános minőség volt. Tehát nem kell félnünk attól, hogy ha esetleg nem engedhetünk meg magunknak egy drágább táskát, akkor silány terméket fogunk kapni.

Ez nagyon megnyugtató volt számomra, bár őszintén, bennem volt, hogy lehet venni fogok neki egy drága táskát. Ez az ömlesztett lista egyébként jó volt arra, hogy egy kicsit ötletet tudjak gyűjteni, de mégis, egy olyan felületet szerettem volna elérni, ahol össze tudom hasonlítani a női táska webáruház összes termékét. A kategóriák rendszerét kellett ehhez használnom. A felső menüből mindez elérhető, és ki tudjuk választani azt a részleget, ami minket érdekel. Én több ilyenre is rákattintottam, mert nem nagyon értek a táskákhoz. Akiknek azonban van egy kedvenc márkája, azok pár kattintással már az azt tartalmazó kategóriában is találhatják magukat.

A terméklistánál sem engedi el a kezünket az oldal. Mit értek ezalatt? Elsősorban azt, hogy különböző rendezési elveket használhatunk, mellettük pedig szűrőket is. A rendezési elvek közül számos olyan van, ami hasznos lehet. Ha az árra akarunk fókuszálni, akkor be tudjuk állítani azt, hogy növekvő, vagy csökkenő sorrendben legyen a legdrágábbtól a legolcsóbbig. Én végül a legnépszerűbbeket választottam, mivel bíztam a többi vásárló ítélőképességében. Egyébként, ha egy netes oldalon vagyunk, szerintem mindig ezt a legjobb választani. Hiszen egy vásárló mindenképpen igazat fog mondani nekünk, mert nincs érdeke abban, hogy hamisan népszerűsítse az oldal termékeit.

Az árakat is össze tudtam így hasonlítani könnyedén. El se mertem volna képzelni, hogy mennyit szerencsétlenkedtem volna, ha egy rendes boltba megyek. Már többször mentünk el együtt a barátnőmmel ilyen helyekre és teljesen el voltam veszve bennük. Most pedig, hogy titokban kellett volna ezt elintéznem, még az ő segítségére sem számíthattam volna. Nagyon örültem, hogy ezzel nem kellett szenvednem végül. Így pedig, a női táska webáruház használatával el tudtam dönteni magamtól, hogy melyik lesz a legjobb táska.

Mindegyikről egyébként elérhető egy rövid leírás is. A döntésünk emiatt végképp tudatos lesz. Szerettem ezt az egyenességet és átláthatóságot. Nemsokára azon kaptam magamat, hogy alig tudtam választani a jobbnál jobb ajánlatok közül. Végül úgy voltam vele, hogy nem baj, legközelebbre is marad legalább pár ötlet. Sikerült aztán megtalálni azt a táskát, amit a lehető legideálisabbnak tartottam.

Egyetlen félelmem maradt már csak: Mennyi idő alatt fogják kiszállítani? Még volt pár hét a szülinapig, de hallottam már olyan oldalakról, akik ígérgetnek mindent, aztán hónapok múlva hozzák csak ki a terméket. Nem kellett azonban ettől aggódnom. Valóban betartották azt, hogy pár napon belül meghozzák. Nagyon örültem neki, de annyival megnehezítette az oldal a dolgomat, hogy rejtegetnem kellett az ajándékot. Bár inkább legyen ez, minthogy ne érkezne meg a termék. A rendelés is nagyon könnyű volt amúgy, nem hiszem, hogy bárkinek gondot fog okozni. A női táska webáruház lépésről lépésre végigvisz minket a folyamaton. Ritkán kap az ember ilyen minőségi szolgáltatást az interneten. Ezért mindenkinek ajánlom.