Nagypapa csuda jó ajándékot kapott tőlem

Nagyon szeretem azokat az alkalmakat, amikor ajándékkal tudom meglepni a szeretteimet. Ilyenkor mindig teljes mértékben előtörik belőlem a kreativitás, és mivel ismerem már jól azokat az embereket, akiknek ajándékot veszek vagy készítek, ezért általában elég jól el is találom, mi az, aminek örülnének.

A karácsonyt különösképpen kedvelem, mert ilyenkor nagyon ki tudom élni magam. Rengetegszer kézzel készített ajándékot kapnak a többiek, de az is előfordul, hogy veszek valamit. Mások mindig azt mondják, hogy mennyire utálják az ilyesmit, mert semmi érzékük nincs az ajándékozáshoz, hiába ismerik a másikat, egy idő után már akkor se tudják, mit adjanak a másiknak. Kicsit úgy érzem ilyenkor, hogy mindenki egy muszájként gondol az ajándékozásra. Pedig semmi sem muszáj, ki lehet találni más alternatívát. Például azt, hogy senki nem vesz senkinek semmit, helyette inkább közösen elmennek valahova. Vagy akár a munkahelyen is megoldható, hogy a kollégák húznak egymás között, és csak annak vesznek ajándékot, akit húztak. És akkor ez így már nem annyira megterhelő, mert így csak egy embernek kell venni ajándékot.

Ezt tavaly otthon, a családban is kipróbáltuk. Én a nagypapámat húztam. Pár évvel ezelőtt ide költözött pár kilométerre tőlünk, kint lakik a város külperemében egy külső kerületben. Úgyhogy így bármikor meg tudjuk látogatni, vagy éppen ő jön át a szüleimhez egy vasárnapi ebédre. Sokkal könnyebb ezt így megoldani. Mikor elhunyt a nagymamám, eladta a házat vidéken és inkább ide költözött, ahol van még élet és van mit csinálni, ráadásul mi is közel vagyunk.

Szóval őt húztam és nagyon gondolkoznom kellett azon, hogy mit kapjon tőlem karácsonyra. Amikor elkezdtem már gondolkozni azon, mit adjak neki karácsonyra, átmentem hozzá kicsit. Beszélgettünk, kávéztunk egyet. Vittem sütit is, jól elvoltunk. Akkor tűnt fel nekem, hogy még mindig gázpalackot használ. Ezzel nincs is semmi gond, korábban is ezt használta, csak most valahogy még sose tűnt fel nekem így, mint akkor.

Gondoltam, megnézem az interneten, mennyibe is kerül egy ilyen palack, milyen a gázpalack ár mostanában, vagy egyáltalán mit kell tudni róla? Nem kellett sokáig kutakodnom, találtam egy nagyon jó céget, amely nem csak hogy gázpalackokat árul, de még a cseréjében is segít. Szállítanak egész Budapestre és annak 20 km-es körzetébe. Amibe a nagypapa pont beleesik, szóval kíváncsi voltam, mit tudnak pontosan.

Már egyből rá is találni az oldalon arra a bemutatkozásszerű kis szövegre, amire én gondoltam. Ez a cég már 17 éve van ebben a szakmában, és nagyon meggyőző volt, amit az oldalon olvastam.

Ők mindent megoldanak helyetted, neked nem kell gázpalack miatt az egész várost átfutni, nem kell keresgélned, cipelned, sorban állnod. A te dolgod csak annyi, hogy felhívod őket, elmondom, mit szeretnél és onnantól kezdve ők már intézik is a dolgot. Leegyeztetitek az időpontot, a helyszínt, ők pedig kihozzák neked a palackokat. Ráadásul közvetlen kapcsolatban leszel velük, vagyis mindig tudni fogod, hogy kivel beszélsz telefonon, tudni fogod, hogy ők bizony képben vannak a dolgokkal és nem kell ezerszer mindent elmondani nekik.

Felhívtam őket, elmondtam, hogy egy gázpalack kellene nekem is, de nem én használnám, hanem a nagypapám, aki gázpalackot használ. És hogy ez ajándékba lenne, tehát inkább velem kellene időpontot egyeztetni, hogy mikor hozzák a palackot, így biztosan titokban maradhatna.

Nagyon kedves és segítőkész volt az úr a vonal túlsó végén, így le is egyeztettünk egy időpontot, elmondta, mennyibe kerülne, és minden egyebet. Úgy beszéltem le vele a dolgokat, hogy a papa ne tudjon róla, hogy jönnek hozzá, viszont fontos, hogy én is ott legyek.

Papa nagyon örült neki, még mondta is, hogy pont nemsokára cserélnie kellett volna, és hogy ez így sokkal jobb megoldás, mintha ő mászkálna utána aztán próbálná betuszkolni a kis autójába és hazavinni. Ugyan ez a palack az én karácsonyi ajándékom volt a számára, de végül abban maradtunk, hogy ezentúl így fogja elintézni a dolgot, mert sokkal kényelmesebb és gazdaságosabb ez így a számára.